Esemény / Event

Blahaluisiana koncert – BalatON koncert 2023

Egy számomra korábban ismeretlen zenekar, a Blahaluisiana annyira harmónikus akkusztiukus élményt adott, hogy ezentúl hallgatni fogom a dalaikat 🙂 

Republic koncert – BalatON koncert 2023

A Rendszerváltáskor befutott Republic zenekar immáron az egykori frontember, Cipő nélkül folytatja.

Zanzibár koncert – BalatON koncert 2023

A BalatON koncert 2023 eseménysorozat az ország egyik évtizedes klasszikus slágergyárosával, a Zanzibárral kezdte a balatonkenesei nyárköszöntő ünnepét.

Első emelet koncert a Bókay kertben

Több évtizedes kihagyás után ismét zenél az Első emelet együttes.
A 2023-as gyereknap alkalmából Kispesten a Bókay kertben tartottak egy hatalmas koncertet.

A Gregor József Általános Iskola Évzáró Hangversenye

Lanner Kvartett Újévi Zenés Vendégsége Leányfalun

A Lanner Kvartett évek óta visszatérő vendég Leányfalun, ahol a törzsközönség várja őket.
2023 januárjában egy teljesen megújult Újévi Zenés Koncertjüket adták elő a Faluházban. 

Lanner Kvartett Újévi Koncertje Budakalászon

A Lanner Kvartett 2023 januárban Budakalászon is megörvendeztette közönségét Újévi Koncertjével a Kós Károly Művelődési házban.

Lanner Kvartett Újévi Zenés Vendégsége, Lóvasút Rendezvényközpont

A Lanner Kvartett 2023 Újévi Zenés Vendégsége idén is ellátogatott a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontba. 

A Gregor József Általános Iskola Karácsonyi Hangversenye

A Gregor József Általános Iskola Covid utáni első, 2022 decemberi Karácsonyi Hangversenye ismét a szokásos helyen, a Budapest-Rákosligeti Magyarok Nagyasszonya Templomban került megrendezésre.

Tanár-Diák Tüntetés az Oktatásért

Az utóbbi évtized talán legnagyobb tűntetés-sorozatát szervezték meg a diákok országszerte, hogy felhívják a figyelmet az oktatás problémáira és kiálljanak tanáraik mellett.